Rákosi (Rosenfeld) Mátyás
(1892-1971)

Rákosi Mátyás (eredetileg Rosenfeld Mátyás) (1892. március 9., Ada, – 1971. február 5., Gorkij, Szovjetunió) a Magyar Kommunista Párt és a Magyar Dolgozók Pártjának első- és főtitkára, államminiszter és miniszterelnök.

Gyermekkora és iskolásévei
Az akkor Magyarországhoz, ma Szerbiához tartozó bácskai Ada községben született szegény, alig vallásos, tizenkét gyerekes zsidó terménykereskedő Rosenfeld József és Léderer Cecília hatodik gyermekeként. Az apai nagyapja falusi kovács volt, és az 1848-as szabadságharc idején a helyi népfelkelők "kaszáit egyenesítette" és emiatt később menekülnie kellett. Apját a faluban "Kossuth-zsidó"-nak is hívták, mivel a Kossuth-párt támogatója volt. Apja 1904-ben változtatta családnevét Rosenfeld-ről Rákosi-ra. Sopronban végezte az elemi iskolát, majd 1910-ben érettségizett a szegedi főreáliskolában jeles eredménnyel. Ezután a Keleti Akadémia külkereskedelmi szakán tanult. 1912-től Hamburgban, 1913-ban Londonban tanult a ösztöndíjasaként.

Az I. világháború idején (1914-1918)
Fiatalként a szociáldemokrata párt tagja lett, majd részt vett a diákmozgalomban és titkára volt az antimilitarista Galilei Körnek, amelynek soraiból nem egy híres magyar kommunista került ki. [1] Az I. világháborúban az orosz fronton harcolt, ahol 1915-ben hadifogságba esett, és egészen 1918-ig távol-keleti hadifogolytáborokban élt. Innen megszökött, és Szentpétervárra ment.

A Tanácsköztársaság idején (1919)
Hazatérése után belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Tanácsköztársaság idején helyettes kereskedelmi népbiztos, majd a szociális termelés népbiztosa volt. 1919 júniusában egy ideig a Vörös Őrség parancsnoka, és ezzel egyidőben többször is járt az északi- és a román-fronton.

Börtönévek és emigráció (1919-1940)
A bukás utáni frakcióharcban Kun Bélát támogatta, majd emigrált Bécsbe, de egy beszéde miatt kitoloncolták Ausztriából. 1920 és 1924 között a Komintern megbízásából részt vett több közép-kelet európai kommunista mozgalomban. 1924-ben visszatért, rá egy évre letartóztatták, és lázadás vádjával 8 és fél év börtönre ítélték[2]. A per nemzetközileg is híres lett Rákosi beszéde után az utolsó szó jogán, s elítélését Henri Barbusse francia költő-író is elemezte írásában, sok más közép-európai kommunista sorsával együtt. Nem sokkal kiszabadulása előtt egy újabb perben a kommün alatti tevékenységéért életfogytiglant kapott. 1940-ben, amikor a Szovjetunió visszaadta az Orosz Birodalom által 1849-ben zsákmányolt magyar hadilobogókat, a kétoldalú egyezmény egyik feltételeként Rákosi Moszkvába távozhatott.

A Szovjetunióban (1940-1945)
A Szovjetunióban a munkásmozgalom hőseként fogadták, 1940. május 6-án Sztálin mellett állhatott a Vörös téri felvonulás díszemelvényén. Bár eleinte megdöbbentették a sztálini politika által radikálisan megváltozott viszonyok, gyorsan akklimatizálódott, és mindenben követte Sztálint és az SZKP-t. Az emigráns Magyar Kommunista Párt vezetője volt, ő irányította az emigráns-magyar Kossuth Rádiót, és a magyar foglyok közötti propagandamunkát. Ezekben az években ismerte meg leendő feleségét, a jakut Feodora Fjodorovna (Fenya) Kornyilovát.

Visszatérése
1945. január 30-án érkezett haza a Szovjetunióból, és hamar nagy befolyásra tett szert a politikai életben. Az ezt követő hónapokban a kivárás taktikáját alkalmazta, mivel még Sztálin szándékai sem voltak egyértelműek Magyarországgal kapcsolatosan. Több nyelven kiválóan beszélt, ez tette lehetővé, hogy Trumannal angolul tárgyalhatott Washingtonban a békeküldöttség tagjaként, de emellett meg tudta magát értetni oroszul, németül és olaszul is. A politika volt a „hobbija”, amely élete minden percét kitöltötte. A Magyar Kommunista Párt, majd 1948-tól a szociáldemokrata párttal (MSZDP) való egyesülése után a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára lett. 1945-től miniszterelnök-helyettes államminiszter. Az 1945 őszi, 57%-os kisgazda győzelemmel zárult parlamenti választás után a szovjet csapatok és a kommunista irányítás alatt álló politikai rendőrség segítségével megkezdte az úgynevezett szalámitaktika érvényesítését, fokozatosan felszámolva a kisgazdákat és a többi demokratikus pártot.

A Rákosi-korszak
1947 után egyre inkább úrrá lett rajta a megalománia, lassanként a hatalom rabjává vált. Pozícióinak megszilárdítására minden eszközt használhatónak ítélt meg. Saját bajtársait is habozás nélkül végeztette ki, közülük Rajk László esete a legismertebb. A Rákosi-kultusz fokozatosan kiépülve az 1950-es évek elejére érte el tetőpontját, ekkor kezdték a „népek bölcs vezére”, valamint a „Sztálin legjobb magyar tanítványa” jelzőkkel illetni. 1952–53-ban a Minisztertanács elnöke (azaz miniszterelnök) volt.

Koncepciós perek
A nevével jelképezett korszakban az emberi jogok súlyos sérelmet szenvedtek. Sokakat ért megtorlás: a koncepciós perekben kivégzettek száma száz és kétszáz fő közé tehető, 40 ezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, közel 13 ezer főt (két és fél ezer családot!) kitelepítettek, kitiltottak Budapestről. 1950–53 között 1 millió embert vontak ügyészi eljárás alá, minden második ellen vádat is emeltek. A rövidesen bekövetkező változások során hozott közkegyelmi rendelet 748 ezer embert érintett.

60. születésnapja
1952-ben ünnepelte 60. születésnapját, melynek keretein belül munkaversenyeket hirdettek országszerte. Ekkoriban alapították meg a Rákosi Mátyás Tanulmányi Verseny-t (a későbbi OKTV-t), a Rákosi-kupát és még számos elismerést, amit tiszteletére alapítottak. Minden magyarnak kötelező volt valamivel hozzájárulnia a nagy ünnepséghez: az óvodások rajzokat készítettek, az általános iskolások első fogalmazásukat neki írták, a felnőttek terítőkbe hímezték Rákosi nevét. A Magyar Optikai Művek dolgozói egy különleges órát küldtek az alkalomra (lásd a képen).

Sztálin halála után
Sztálin a ravatalonSztálin halála után, 1953-tól pozíciója gyengült és súlyos bírálatban részesítette a Szovjetunió Kommunista Pártja, majd pedig önkritikára kényszerült. A miniszterelnöki székben a desztalinizációt megkezdő Nagy Imre követte, akivel szemben 1956-ig váltakozó sikerű hatalmi harcot folytatott. Ezekben az években is tanúbizonyságot tett kiváló taktikusi képességeiről, végül 1955-re sikerült elérnie Nagy Imre leváltását. Helyére bizalmi embere, Hegedüs András került.

1956 idején
Az SZKP XX. kongresszusa után, 1956 nyarán szovjet nyomásra az MDP Központi Vezetősége tisztségéből eltávolította, ekkor a Szovjetunióba távozott. A pártfőtitkári székben a legközelebbi elvbarátjának számító Gerő Ernő követte.

Emigráció és halála
Rákosi Mátyás sírja Budapesten, a Farkasréti temetőben (60-1-191/192. fülke).Az 1956-os forradalom bukásával hatalomra került Kádár János Rákosi Mátyás személyi kultuszát jelölte meg az „ellenforradalom” egyik kiváltó okának. Bár Rákosi ismételt kísérleteket tett a hazatérésre, erre nem kapott engedélyt, Hruscsov Kádár mellett döntött. 1962-ben kizárták az MSZMP-ből. A Szovjetunióban először Krasznodarba, majd különböző közép-ázsiai városokba küldték, így több évet töltött a kirgizisztáni Tokmakban is, ahol kis múzeum őrzi emlékét. Végül a Gorkiji területen fekvő Arzamaszba száműzték, ahol 1971-ben meghalt. Urnáját szűk családi körben, a Farkasréti temetőben helyezték el, lényegében titokban. Rákosi élete végéig abban a hitben volt hogy őt Magyarországon szeretik és visszavárják.

Design és honlap: made-in-mate