A tprus jel újabb magyarázatai
A Nyelvtudományi Közlemények 2001. évi 98. kötetében jelent meg Máté Zsolt „A székely rovásírás latin rejtélye” c. tanulmánya, amely 1993-as „akár a fantázia körébe sorolható” álláspontokat, köztük e sorok szerzőjének véleményét is vitatva a Nikolsburgi ábécében található tprus jelet és társait a latin nyelv és a latin íráshasználat segédjeleinek segítségével értelmezi.

Álláspontja szerint a rovásjel mellé írt tprus jelsor nem jelnév, hanem a latin temperius vagy temporius „korábban” szó rövidítése lenne. A kérdésre azért érdemes a Nyelvtudományi Közlemények hasábjain visszatérni, hogy rovásjeleink genezisének tisztázásával (1) egyetérthessünk kőkori és népvándorláskori nyelvemlékeink olvasatában és lehetővé váljon ezek nyelvtörténeti hasznosítása.


székely
tprus-jel

egy urartui hieroglifa

a kínai
"utód" jel

Fát ábrázoló istenjelképek
 


székely
tpru-jel

a hettita Utu hieroglifa

székely
"ü"-jel

Sugaras Napot ábrázoló istenjelképek
 


székely
us (ős) jel

A hettita „Nap” hieroglifa a sugaras ábrázolás elemeivel

A Tejút hasadékában karácsonykor születő Napot ábrázoló istenjelképek


Az egyiptomi hpr/w/ jel
Bogarat ábrázoló istenjelkép


A székely írás „belső logikája”
 
Máté Zsolt felfigyelt egy gondolatébresztő jelenségre: „Az alapvetően eltérő (a szerző a jelformák eltérésére gondolt – VG) tprus és tpru jeleknek az idézett szerzők feloldásában azonos hangként (hangcsoportot jelölő jelként való – VG) értelmezése (a melléjük írt hasonló betűcsoport ellenére!) mindig is ellentmondott a székely rovásírás belső logikájának.” A szerző nem fejtette ki, mit ért a székely írás „belső logikája” alatt, ezért találgatnunk kell a gondolatmenetét. Nyilván arra gondolt, hogy ha a jel ligatúra (betűösszevonás), amelyekkel a székely írás köztudomásúlag él, akkor az azonos betű-építőelemek alkalmazása miatt a Nikolsburgi ábécében található tprus és a Thelegdinél található tpru jelformáknak (1. ábra) jobban kellene hasonlítaniuk egymásra (2).
Abban egyetértünk a szerzővel, hogy csak a székely írás egyéniségének tisztázása vezet el a formailag különböző tprus és tpru jelek hasonló hangalakjának magyarázatához. A vizsgált jeleket és a székely írás „belső logikáját” azonban eltérően ítéljük meg.

Thelegdi ugyanis éppen a tpru jelről és két társáról, a három capita dictionum-ról (3) mondja, hogy azok „nincsenek valódi betűkből összetéve” – ezért a tpru jel ligatúra voltára épített (és a székely szójeleket figyelmen kívül hagyó) elmélet megalapozatlan.

Tehát a Máté Zsolt által észrevett ellentmondás csupán látszólagos, amely egy tudós tévedés – a székely írás betűírásként való kezelése – miatt keletkezett. A betűíráson pallérozódott írástudásunk ugyanis azt sugallja, hogy a hasonló hangalakú jelhez (jelsorhoz, ligatúrához) hasonló grafikai forma jár. Szójelekkel szemben azonban ilyen követelményt nem támaszthatunk, mert a képi tartalmukat (grafikai formájukat) tekintve eltérő szójeleknek is lehet hasonló hangalakja (4). A modern szerzők azonban a több hangértékű székely jeleket ligatúraként (azaz a betűkből származó, komolyabb írástörténeti jelentőség nélküli elemként), vagy legfeljebb „rejtélyes” capita dictionum-ként emlegetik – kerülve a szó- és szótagjel megnevezést (5). Ez a szóhasználat aztán elfedi a székely írás egyéniségét. Rejtve marad, hogy a székely írás nagyrészt tisztázott képi, ősvallási és fonetikai tartalmú hieroglifákból, vagy ezek leszármazottjából áll (6).

A tprus jel leírása
 
Képi tartalmát tekintve a tprus jel az égig érő fa rajza, amire elsősorban a fára emlékeztető jelforma alapján következtethetünk. Ezt az értelmezést támogatja, hogy a honfoglalás kori és a néprajzi anyagban igen sok fa jelképet találunk, amelyek gondolati összetettsége és grafikai kiérleltsége a fa egykori kiemelt ősvallási jelentőségére és a fa jelkép gyakori alkalmazására utal. Mivel a székely írás jelei jellemzően ősvallási jelképekből alakultak ki, joggal számítunk arra, hogy a jelformák között a fa ábrázolása is megtalálható.

A jel ősvallási jelentőségét néhány mitológiai töredék alapján megérthetjük. Berze Nagy János kutatásai szerint az égig érő fa a magyar népmesékben Istennel (krónikáink és az isten szó etimológiája alapján hozzátehetjük: ős Ten-nel, a magyarok ősével – VG) azonos. A magyar és észak-ázsiai mitológiában kiemelt jelentőségű Tejút e megszemélyesített fának (világoszlopnak) a felső része.
Fonetikai tartalma a fentiekből, valamint az ős szó egykori us/vs írásmódjából következik. E szerint a tprus egy összetétel, amelynek utótagja az ős szó, előtagja pedig az ős neve, vagy jelzője. A tpr eme előtag mássalhangzó-csontváza. Ez magánhangzókkal kiegészítve a tapar hangalakot adja, amelyet Simon Péter – szóbeli közlése szerint, feltehetően Patkanov nyomán – a szabír népnév változatának tartott (7).
Azaz a tprus jel a szabírok ősének (az isteni triász fiúistenének) a jelképe.

A jelformának az urartui hieroglif írásban, valamint a kínai írásban is van formai párhuzama (1. ábra). Szerepét illetően hasonló szójel található az egyébként betűket és szótagjeleket alkalmazó óperzsa ékírásban is Ahuramazda isten jelölésére.
Az említett írásrendszerek azt a kőkorban gyökerező, több hullámban egymásra rétegződő írástörténeti folyamatot illusztrálják, amely a székely írást a Kárpát-medencébe hozta.

Máté Zsolt érveinek cáfolata
 
„Ha valaminek ennyiféle – és eltérő – magyarázata van, az óhatatlanul felkelti a kutató gyanúját” – írja a szerző Simon Péter (8), Szekeres István (9) és e sorok írójának (10) 1993-as nézeteit idézve. A felsorolt álláspontok azonban nem ellentétesek, hanem – az ősvallás adatainak figyelembe vétele esetén – egymást erősítik; ugyanazon jelenség különböző felületeit írják le. Máté Zsolt a közöttük lévő összefüggéseket nem ismerhette fel, mert jórészt egy hangalaki hasonlóságra (a tprus és a temporus összecsengésére) építette az álláspontját. Ez az egyszerű eljárás modern betűírások vizsgálatakor alkalmazható, de szó- szótagoló antik írások esetében tévútra vezethet. Álláspontunk szerint egy komplex (a képi tartalom, az ősvallás, az akrofónia, valamint a rokon (11) szó- szótagoló írások párhuzamait is figyelembe vevő) módszer nagyobb biztonságot ad a székely jelekre vonatkozó hipotézisek felállításakor.

 „A Nikolsburgi ábécében a tprus előtti jel az ent.” – állítja Máté Zsolt. Ebből arra következtet, hogy az ent jelet „korábban” (temporus) úgy rajzolták, mint a ma tprus-ként ismert jelet. Erre azonban aligha lehet megalapozottan következtetni, mert a jobbról balra menő írásban az ent a harmadik sor első jele, a tprus pedig a negyedik sorban egyedül áll – azaz a két jel között tucatnyi jel található. Ha a tprus betűsor nem jelnév, hanem csak egy megjegyzés lenne, mint azt Máté Zsolt állítja, akkor sem vonatkozhatna az ent-re, mert ahhoz túlságosan távol vannak egymástól a jelsorban.

E sorrendi távolságon az sem segít, ha figyelembe vesszük a tprus jel mellé tett kettős kereszt alakú korrektúrajelet, amelynek a párja a tprus jel fölött, a harmadik sorban található. E korrektúrajelet azért használta a Nikolsburgi ábécé névtelen szerzője, hogy a harmadik sorban elkövetett tévedését kijavítsa (a tprus jel megfelelő helyét kijelölje) vele. A tprus jelet ugyanis helyesen a harmadik sorba, az est után és az us elé kellett volna írnia. Ha tehát a latin betűkkel írt tprus jelsor nem jelnév, hanem a temporus „korábban” megjegyzés rövidítése lenne, az akkor is az est jelre vonatkozna s nem az ent-re. Ez azonban végzetes körülmény Máté Zsolt hipotézisére nézve, mert míg az ent jelformája még valamennyire emlékeztet a tprus jelformájára (azaz magyarázható lenne úgy, mint a tprus jelforma későbbi változata), az est esetében azonban ez a magyarázat már nem áll meg, mert a jelformák genetikus kapcsolata kizárható.
„Az áthúzott tprus a jobbról balra haladó írásban az est jel után van. Feltehetőleg itt is egy korábbi változatra gondolt a szerző, de azután valamiért meggondolta magát, áthúzta ezt a megjegyzést.” – írja Máté Zsolt. Az áthúzott tprus szöveg az us jel fölött szerepel. A névtelen szerző a tprus áthúzása után gondosan aláírta a helyes (q alakú) us jelnevet is (2. ábra). Ez az áthúzás ama sorrendbéli hiba kijavításakor történt, amelyről fentebb már esett szó. Egyik tprus feliratban sem tisztelhetjük a temporus „korábban” szó rövidítését, mert a Máté Zsolt által feltételezett „korábbi” jelformáknak a „későbbiekhez” semmi köze sincs, pedig valamilyen fokú formai hasonlóság (vagy tartalmi kapcsolat) elvárható lenne ugyanazon jel egymást követő változatai esetében.
„A középkori latinban elterjedt írásmód volt az egyéni variációkban használt betűkihagyásos, ill. összevont írásmód is (abbreviatio per contractionem), amely különleges jelekkel egészült ki. Felül esetlegesen a magas hangrendre, (alul a mélyre) utaló vonalacska jelent meg, a hullám kiesett nazális hangra utalt. Az n, m, r betűk kihagyásával nagyon gyakorta a kiejtésüket könnyítő magánhangzó elhagyása is együtt járt. Rejtélyes betűcsoportunk lehetséges olvasata így temperius vagy temporius. Az áthúzott változatban még az i betű pontja is elég nagy valószínűséggel megfigyelhető.” – írja Máté Zsolt. A segédjelek elemzése valóban közelebb vihet bennünket a kérdés jobb megértéséhez, de ezek magyarázata nem tűnik kielégítőnek. Mint fentebb láttuk, a szerző nem foglalkozott a kettős kereszt alakú segédjelekkel. Nem említi meg azt sem, hogy az általa említett pontból három is van (az áthúzott tprus felirat „t”, „p” és „us” jelei felett) – ezért nem világos, hogy melyiket (és miért éppen azt) tekinti az „i” pontjának. Nem erősíti a szerző következteté-sének hitelét az sem, hogy ezek a segédjelek szerinte is „egyéni variációkban” jelentkeztek.

Legfőképpen azonban azokat a párhuzamos példákat hiányoljuk, amelyek alapján beláthatnánk, hogy a Nikolsburgi ábécé szerzőjénél a hullámvonal valóban a kihagyott „m” jele, azaz több lenne a rövidítésre (a magánhangzók jelöletlenségére) utaló szokásos jelnél. Mi úgy véljük, hogy a vonal hullámossága nem hordoz jelentést (vagy a vegyes hangrendet jelölheti); a három pont pedig a három jelöletlen hang („a” + „a” + „u”, vagy „a” + „e” + „u”) jele (12). Így a Máté Zsolt által feltételezett „i” és „m” létére semmi sem utal; a szó olvasata pedig: TaPaRuS, vagy TaPeRuS.